Ballada a senki fiáról - Ossian

Mint nagy kalap, borult reám a kék ég

És hû barátom egy akadt, a köd

Rakott tálak közt kivert az éhség

S halálra fáztam rõtt kályhák elõtt

Amerre nyúltam, csak cserepek hulltak

S szájam széléig áradt már a sár

Utam mellett a rózsák elpusztultak

S lehelletemtõl megfakult a nyár

Csodálom szinte már a napvilágot

Hogy néha még rongyos vállamra süt

Én, ki megjártam mind a hat világot

Megáldva és leköpve mindenütt

A matrózkocsmák mélyén felzokogtam

Ahogy a temetõkben nevetek

Enyém csak az, amit a sárba dobtam

S mindent megöltem, amit szeretek

A gyõztes ég így fektette rám sátrát

A harmattól kék lett a homlokom

S így kergettem Istent, aki hátrált

S a jövendõt, mely az otthonom

Csodálom szinte már a napvilágot

Hogy néha még rongyos vállamra süt

Én, ki megjártam mind a hat világot

Megáldva és leköpve mindenütt

S bár nincs hazám, borom, se feleségem

És lábaim között a szél fütyül

Lesz még pénzem, biztosan remélem

Hogy egy nap nékem minden sikerül

(Szóló)

Csodálom szinte már a napvilágot

Hogy néha még rongyos vállamra süt

Én, ki megjártam mind a hat világot

Megáldva és leköpve mindenütt

Csodálom szinte már a napvilágot

Hogy néha még rongyos vállamra süt

Én, ki megjártam mind a hat világot

Megáldva és leköpve mindenütt

Als een grote hoed viel de blauwe lucht over me heen

En mijn trouwe vriend had een mist

Honger hangt tussen ovenschotels

En ik was doodsbang voor de haarden

Waar ik ook kwam, er vielen alleen potten

En de modder stroomde al tot de rand

Onderweg werden de rozen vernietigd

En de zomer vervaagde van mijn adem

Ik bewonder bijna het daglicht

Dat het soms schijnt op mijn rafelige schouder

Ik, die alle zes werelden heb gereisd

Gezegend en spuug overal

Ik snikte diep in de zeemanskroegen

Terwijl ik lach op de begraafplaatsen

De mijne is precies wat ik in de modder heb gegooid

En ik heb alles vermoord waar ik van hou

Dit is hoe de zegevierende hemel zijn tent op mij legde

Mijn voorhoofd werd blauw van de dauw

En dus joeg ik God achterna die zich terugtrok

En de toekomst die mijn thuis is

Ik bewonder bijna het daglicht

Dat het soms schijnt op mijn rafelige schouder

Ik, die alle zes werelden heb gereisd

Gezegend en spuug overal

En hoewel ik geen land, geen wijn, geen vrouw heb

En de wind fluit tussen mijn voeten

Ik zal nog steeds geld hebben, ik hoop het

Dat op een dag alles zal lukken voor mij

(Solo)

Ik bewonder bijna het daglicht

Dat het soms schijnt op mijn rafelige schouder

Ik, die alle zes werelden heb gereisd

Gezegend en spuug overal

Ik bewonder bijna het daglicht

Dat het soms schijnt op mijn rafelige schouder

Ik, die alle zes werelden heb gereisd

Gezegend en spuug overal